Papagájos fennforgások
A papagájos iparág rengeteget fejlődött az elmúlt 2 évtized alatt, ennek a fejlődésnek az egyik pozitív hozadéka, hogy a tanácsadók, tenyésztők már kevésbé bátran adnak tanácsokat a korábban egyértelműnek látszó problémákra, inkább a tapasztalást és a kísérletezést próbálják szorgalmazni.
Például tíz évvel ezelőtt nem haboztak volna gyors tanácsokat adni a papagáj harapásának megakadályozására. Napjainkra, a sok viselkedéskutatásnak hála kiderült, hogy egy olyan problémás viselkedés, mint a harapás, egy fontosabb alapvető probléma tünete a papagáj és a gazda kapcsolatában. Következésképpen a hangsúly az agresszív csípés jelenségéről áttevődött annak kiváltó okára, és inkább a körülmények feltárásával kezdődik a megoldás, mielőtt tanácsot adnának a viselkedés kiigazításáról.
A fogságban élő papagájokkal kapcsolatos legtöbb probléma oka a tulajdonos, nem a madár. A problémák sokféle módon nyilvánulnak meg, de különösen az irreális elvárások, az ellenőrzés és az ismeretek és megértés hiánya okozzák őket, tehát a helytelen viselkedés a legtöbb esetben egy következmény. Sajnos sok embernek nincs információja a papagáj tulajdonságairól a vásárlás előtt, következésképpen nincs reális elképzelésük arról, hogy mik a papagájtartás velejárói.
A legismertebb társállat a kutya, és sajnos sokan azt feltételezik, hogy minden állat úgy érzékeli az embereket, ahogyan a kutyák teszik: istenszerűk lényeknek, akik az univerzum központja. Ez a meggyőződés a legtöbb háziállattartóban rögződött, főleg a kezdők esetén. Ezzel szemben a valóság az, hogy akárcsak a macskák, a papagájok semmi esetre sem látják az embereket az univerzum központjának, és nem is érzékelik magukat kedvtelésből tartott állatoknak. 
Bárki „birtokolja” őket, még akkor is, ha fogságban születnek, a papagájok nem háziasított állatok. Ehelyett genetikailag azonosak a vadállatokkal és nem törődnek az ember által támasztott társállati igényekkel. Sok ember számára ez meglehetősen sokkoló.
